Sokszor gondolkodom azon, hogy milyen fasza lenne, ha en lennek az ordog fia. Azert persze tennek nehany feltetelt ide, mert ez amolyan felig igaz dolog. Szal szeretnek olyan tulajdonsagokkal rendelkezni, mint az ordog fia, de ugyanakkor en a mennyorszagba akarok jutni. Kinek kell egy orok eletre az eges a pokolban. Azert hozza kell tennem, en a mennyorszagban is gonoszkodnek tovabb, csak monnyuk ott mar nem olnek meg senkit (nem is tudnek, hiszen ott orok elet van, vagy mi), hanem csak kisebb csintalansagokat kovetnek el, mint pl, kiszurnam az ottlakok autojanak a kereket, eldugnam a bringajukat, dobalnam oket tojassal, vagy valami ilyesmi.

Mivel en alapjaban veve egy szarcsimbok vagyok, es ez feljogosit arra, hogy mindenkit utaljak, ezert ezt meg is teszem. Merhetetlen gyuloletet erzek az emberekkel szemben. A legkisebb dolog is idegesiteni tud veluk kapcsolatba. Az az onzoseg es antiempatia, amit egymas ellen es enellenem elkovetnek, felbasz. Es ilyenkor jon elo az erzes, hogy ahhhhhhh, barcsak egetni tudnek a szemeimmel, es kozben satani kacajjal kovetnem vegig, ahogy a langok kozott elporladnak a budos kis gempajnok.
Be kell vallanom, sokszor ki is probalom, hatha azota megadatott ez a csekely kis kepesseg, hatha megajandekozott az ordog, dehat mindig csalodnom kell. Sajnos az emberek ilyenek maradnak, budos paraszt banda, gyikarc pocsok, szutyok majmok es meg sorolhatnam estig, akkor sem vegeznek, es akkor sem lennek megelegedve egyik becezo szoval sem.

Aznap nem is volt halsutes!